Sikeres hallgatóink

Apjok Vivien

Apjok VivienNéprajzos tanulmányaimat 2009-ben, a gimnáziumi érettségit követően kezdtem. Bár viszonylag későn (15 évesen) tudatosult bennem a néprajztudomány létezése, találkozásunk eredményeképp szinte azonnal határozott döntés született meg bennem: néprajzot szeretnék tanulni. Korábban a történelem, a magyar szakok, és a pedagógusi pálya is vonzott, de valahogy – sokrétűségük ellenére is – úgy éreztem, csak egy terület mellé láncolnak le; mígnem ráleltem a néprajz széleskörű szemléletmódjára, melyben egymással összefonódva kaptak helyet érdeklődési köreim.

Mindössze 13 fős évfolyamunk hamar igazi csapat lett, ahol szinte azonnal a mai napig tartó, mély barátságokra leltem, s amelyben tanáraink vezetése mellett együtt formálódtunk, együtt fedeztük fel a néprajz izgalmas világát, miközben a saját személyiségünk is egyre kiforrottabbá vált – a közös terepkutatások, a kötetlenebb hangulatú néprajzos találkozók, és az egyszerre formális és informális tanulmányi kirándulások mind jó fórumai voltak ennek.

A BA-diploma megszerzése után, 2013-ban folytattam tanulmányaimat mesterképzésen, ahol a tanulás mellett arra is lehetőségem nyílt, hogy a Tanszék támogatását élvezve a makói József Attila Múzeum néprajzosa legyek, s a tanórákon hallottakat a gyakorlatban próbáljam meg alkalmazni.

Mára az a cél, amit nagyjából másodéves hallgatóként tűztem ki magam elé, egyszerre látszik megvalósulni: doktori hallgatóként szülővárosom, Makó néprajzi értékeinek feltárásán munkálkodom; és pont az i-re, hogy a múzeumtól elköszönve mégsem maradtam feladat nélkül, hiszen a Tanszék demonstrátoraként egyszerre vehetek részt az ügyintézésben, a szervezési feladatokban, és az oktatómunkában is.

Hálás vagyok, hogy egy olyan helyen tanulhattam, tanulhatok, és végezhetem a rám bízott feladatokat, ahol a tanárok, kollégák és hallgatótársak egyaránt ugyanazon céltól vezérelve, töretlen elhivatottsággal, hozzáértéssel és szorgalommal végzik a munkájukat. Az itt elsajátított szakmai ismeretek, munkamorál és látásmód, valamint a sokoldalú szakmai és emberi impulzusok és kapcsolatok mind meghatározóak voltak „felnőtté válásom” során, és a tudományos közegen túl a hétköznapokban is jó útmutatónak bizonyulnak.

 

Bognár Anikó

(c) Bus Csaba1992 őszétől voltam az akkor még József Attila Tudományegyetem hallgatója először történelem, majd mellette szociológia és 1995-től néprajz szakon. 1999-ben fejeztem be egyetemi tanulmányaimat. A szegedi évek az első felnőtt évek, az önállóság a felelősség, ugyanakkor a gondtalanság évei voltak. Először albérletben, majd három évig az Eötvös kollégiumban laktam, kiváló társaságban.

A Néprajz Tanszéken eltöltött évek meghatározóak voltak az életemben. Remek közösségbe kerültem, barátok köré, akikkel rendszeresen voltak közös programjaink. Nem csak a társaság volt nagyon jó, hanem a viszonylag kis létszámú szakon tanárainkkal is egészen más volt a kapcsolat, mint egy nagy létszámú képzés esetében. Az alapos, ugyanakkor nagyon élményszerű, és rengeteg kutatói tapasztalattal fűszerezett órákon nem csak szakmai ismereteket és szakmaszeretetet, hanem becsületet, emberséget, tisztességet tanultunk. A nyári kutatótáborok alatt gyakorlati ismereteket szerezhettünk, és a Kárpát-medence különböző tájait ismerhettük meg. Ugyanakkor nem csak szakmai tanulmányutat jelentettek ezek a napok, hanem az esti beszélgetések, a történetek, a bogrács melletti éneklések hangulata is utolérhetetlen volt. Az itt eltöltött évek alatt nem csak életre szóló élményekkel gazdagodtam, hanem máig élő és meghatározó emberi és szakmai kapcsolatokkal.

Tanáraink mindvégig segítették és támogatták az egyéni kutatómunkát, én kétszer szerepeltem eredményesen OTDK-n, de számos konferencián is bemutathattam a kutatási eredményeket, és publikálási lehetőséget is kaptam. Az egyetemről kikerülve így nem csak alapos elméleti, hanem már gyakorlat ismeretekkel is rendelkeztem, ami ebben a szakmában igen fontos, és nagy segítségemre volt az munkába állás után.

Az egyetem elvégzése után muzeológusként kezdtem dolgozni Kecskeméten. Az egyedülálló naiv művészeti gyűjtemény anyagát kezelem azóta is, e mellett 2006–tól a Katona József Múzeum Kiállítóhelyét, a Cifrapalotát vezetem. Történeti és néprajzi kiállításokat rendezek és szervezek. Szeretem a szakmámat, nagyon szeretem a terepmunkát, a kiállítás rendezést, és a Múzeum napjainkhoz alkalmazkodó, kihívásokkal teli világát.

A munka mellett pedig férjemmel együtt két okos, érdeklődő és boldog kisfiút nevelünk.

Csóka-Jaksa Helga

1974. október 1-jén születtem Szegeden. 1993-ban érettségiztem a szegedi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola pedagógia osztályában. 1997-ben végeztem a JGYTF könyvtár – történelem szakán, 2001-ben diplomáztam a SZTE BTK néprajz, valamint könyvtár szakán régi könyves specializációval. 2000-ben kezdtem dolgozni a Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtárában, a híres Klimo Könyvtárban. 2012 ősze óta a Központi Könyvtár Közönségkapcsolati Osztályát erősítem. Gyermekeim 5, 8 és 10 évesek.

Bár könyvtárosként helyezkedtem el, közel áll a szívemhez a néprajz ma is. Szívesen emlékszem vissza sokszor kalandos kutatóútjainkra, amelyek során nagyon sokféle emberrel találkoztam, akiket úgy kellett megszólítanom, hogy szívesen és őszintén meséljenek magánéletükről olyan embernek, akivel akkor találkoztak először. Jó emberismerővé váltam, ami jól jön a magánéletben és könyvtárosként is. Könnyen meg tudom szólítani az embereket, nem esik nehezemre kapcsolatba lépni idegenekkel.

A szegedi egyetemi évek élményeit, hangulatát magammal vittem, életem legszabadabb időszakának érzem most is.

 

Fábián-Gyöngyössy Orsolya

Mikor 2003-ban az érettségivel a zsebemben átléptem a Néprajz tanszék küszöbét, még nem tudhattam, hogy életem legmeghatározóbb évei állnak előttem, és végül jóval többet kapok egy diplománál. Ma már tudom hogy „jó” néprajzosnak lenni hivatás, mely sajátos világlátással és életstílussal párosul. Velejárója az elszántság és lázas tudásvágy, és ez a láz nem ér véget délután négy órakor, mikor a munkából hazafelé ballagsz. Akár a levéltárban bontogatod a porladozó jegyzőkönyveket, akár egy idős ember tudását rögzíted diktafonon, múltunk közös kincseit menekíted. Munkásságod koronája a konferencia, az írás és a tanítás, vagyis a gyűjtött anyag „megszólaltatása”. Ehhez pedig felelősségteljes gondolkodásmód szükségeltetik, hisz a hitelességnél nincs féltettebb erényed. Ez a védjegyed.

„Jó néprajzossá” csak a megélt tapasztalat érleli az embert, melyhez a szakértő tanári gárda tapintatos vezetése, segítsége is kell. A múzeumi gyakorlatoknak, hazai és külhoni terepmunkáknak pontosan ez a célja. A néprajz szegedi műhelyéből indultam kutatni Csíkmenaságra, Ozsdolára - ám a patriotizmusom visszahúzott Csongrádra; innen indultam konferenciákra szerte Európába; levéltárból interjúkra rohantam, tanulmányokat, könyvet és disszertációt írtam, dolgoztam két múzeumban. Bárhol jártam, a tanszéken szerzett tudás színvonalasnak és versenyképesnek bizonyult. Ma az Akadémia és az Egyetem közös kutatóintézetének tagjaként a kör bezárulni látszik: az Alma Mater a második otthonom lett. Így azokkal az emberekkel közösen munkálkodhatok a jövő néprajzosaiért, akiknek a hivatásomat köszönhetem.

Glässer Norbert

Néprajzi kutatásaimat gimnáziumi tanulmányaim alatt kezdtem. Klasszikus néprajzi témákat gyűjtöttem a bácskai Óbecsén. A Néprajzi Tanszék tanárait középiskolásként 1997 nyarán egy néprajzos szemináriumon ismertem meg, amelyre egyik diáktanulmányom jutalmaként hívtak meg. Az egyetemre elsőkönyves önkéntes néprajzi gyűjtőként érkeztem. A tanszék terepmunkáiba hamar bekapcsolódhattam. Ennek során egyrészt módszertani ismereteim bővültek, másrészt látóköröm szélesedett ki. A „hagyományos” néprajzon túl hamar megláttam a bennünket körülvevő világ számos kulturális kérdését.

Tanárainktól főként problémalátást tanultunk, amit nem csak a múzeumokban, könyvtárakban tudunk használni, hanem a közösségi élet számos területén is.

Egyetemi éveim alatt főként a vallás és a környezetünkben megjelenő más kultúrák érdekeltek. A képzés ugyanakkor a történelem folyamán változó kulturális jelenségek számos kérdésre is rálátást adott. Tanulhattam a koraújkori viselkedéskultúráról, a vallásosság formáinak változásairól, de az órákon és a terepgyakorlatokon megtaláltuk annak a „hagyományos” világnak a „maradványait” is, amelyeket többnyire már a képzés előtt, az ismeretterjesztő néprajzi irodalomból vagy az idősek elbeszéléseiből megismerhettünk.

A tanszék tanárai mindig figyeltek a hallgatók formálódó egyéni érdeklődéseire. Nem csak tanácsaikkal segítették őket, hanem az eredményes munkáknak fórumot is biztosítottak.

Ma ezen a tanszéken tanítok.

Kovács Orsolya

1984-ben születtem Orosházán. Szegedhez fűződő kapcsolatom viszonylag korán elkezdődött, hiszen a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában érettségiztem grafika szakon, majd ezt követően az SZTE-BTK néprajz-történelem szakán végeztem 2010-ben. Erasmus-hallgatóként a 2007-2008-as tanévet Németországban, a göttingeni egyetemen töltöttem, megismerkedve az ottani néprajzoktatással. Jelenleg doktorandusz hallgató vagyok néprajzból, a témaköröm szorosan kapcsolódik szülővárosomhoz, ugyanis az alföldi fürdőkultúrát vizsgálom a múltban és a jelenben, a középpontba Gyopárosfürdőt állítva. Emellett nem távolodtam el a művészetektől sem, így az orosházi Szántó Kovács János Területi Múzeum egykori munkatársaként illusztrációkat és régészeti rajzokat készítek, valamint ásatásokon régész technikusként is dolgozom. Nemrégiben pedig a kínai nyelvet kezdtem el tanulni az SZTE Konfuciusz Intézetben.

Korábban, amikor kérdezték tőlem, hogy milyen szakra járok, meglepődtem, hogy sokan nem is ismerik a néprajzot. Volt olyan is, aki a rajzolással hozta összefüggésbe (az én esetemben ez véletlen egybeesés is). De mit adott nekem a néprajz szak? Elsősorban rengeteg új ismeretet és egyfajta új látásmódot. Ez alatt azt értem, hogy korábban nem is gondoltam arra, mennyi mindent lehet néprajzi, kulturális antropológiai szempontból vizsgálni. Sokkal több rétege van ennek a tudományágnak, mint ami felületesen látszik, és talán ez volt, ami leginkább megragadott benne. Úgy érzem, hogy egyfajta kapocs a múlt és a jelen között. Emellett megismerhettem nemcsak a magyar, hanem más népek kultúráját is, így azoknak, akik érdeklődnek az ehhez hasonló témák iránt, jó szívvel ajánlom a néprajz szakot.

Úgy érzem, hogy az itt megszerzett ismeretek szélesítették a látókörömet, más szemmel nézem a dolgokat, mint előtte. Bár az eddigi munkáim során főként régészeti anyaggal dolgoztam, sokat segítettek a néprajzi ismereteim egy-egy rekonstrukciós rajz vagy illusztráció elkészítésében, de az ásatásokon is többször eszembe jutottak a néprajzi ismeretek, például egy Árpád-kori település feltárásakor.

Konferenciák alkalmával pedig lehetőségem nyílt megismerni a más országokból, más egyetemekről érkezett előadókat, és ez remek lehetőség volt a kulturális kapcsolatépítésre.

Pintér Zsófia

Mesterdiplomámat 2012 tavaszán szereztem meg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán, néprajz szakon. Néprajz mesterszakos bölcsészként elméleti és gyakorlati társadalomtudományi tudást szereztem a művelődéstörténet, a régészet, a tánckutatás, a szociológia, a nyelvészet, a pszichológia és a vallásértelmezés területén. 2011-ben és 2012-ben részt vettem Norvégiában, Trondheimben egy-egy táncantropológiai intenzív Erasmus programon.

A kommunikáció minor szak révén megismertem a kommunikáció és médiatudomány történetét, elméleteit és a kommunikációs rendszereket. A Szegedi Tudományegyetem lapjainál voltam újságíró, szerkesztő.

Diplomám megszerezése után önkéntesként vállaltam munkát Németországban, Lipcsében. Egy óvodában segítettem, mint kultúra közvetítő óvodapedagógus. Ottlétem során rengeteg új ismeretre és készségre tettem szert, valamint a programszervezés területén is tapasztalatokkal gazdagodtam.

2013. márciusától a budapesti Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban dolgozom. Ősztől - ismét Szegeden - megkezdem doktori tanulmányaimat a Történettudományi Doktori Iskolában. A kitalált hagyománnyal, azon belül is a dél-alföldi kitalált ünnepek társadalmi és társadalomtörténeti szerepével (közösségépítő, identitásépítő, konfliktus feloldó stb.) foglalkozom majd.

Kukár Barnabás Manó

Kukár Barnabás Manó

2008-ban iratkoztam be a szegedi néprajz tanszékre azzal a feltett szándékkal, hogy néptánckutató szeretnék lenni. A döntésemet azóta sem bántam meg, olyan baráti, szakmai kapcsolatokra és elméleti felkészültségre tettem szert, amit nap mint nap kamatoztatok a munkám során. Rendszeresen részt vettem egyéni és a tanszék által szervezett terepkutatásokon egyaránt, ami szintén jó iskolának bizonyult, hiszen jelenleg is rengeteg operatőri feladatom van. Archívumi gyakorlatomat 2010-2011-ben az MTA BTK Zenetudományi Intézetben végeztem, ahol jelenleg archívumi munkatársként és filmrestaurátorként dolgozom. Az intézetben korábbi oktatóim, hallgatótársaim kollégájaként otthonos közegbe kerültem, nem szakadt meg a kapcsolatom a szegedi táncantropológusokkal sem, rendszeresen részt veszek a hallgatók és a tanszék által rendezett eseményeken. Főbb szakmai érdeklődésem a digitális archiválás, filmrestaurálás és szinkronizálás felé irányul, emellett foglalkozom kinetográfiával és a magyarországi nemzetiségek néprajzával. 2013-tól a néptánckutatás társadalmi kapcsolatainak erősítését célul kitűző Magyar Etnokoreológiai Társaság titkári teendőit is ellátom.